Mint ahogyan a világ kevésbé konszolidált tájain gyakran előfordul, a mai Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézetnek (AKI) még a születési időpontja sem teljesen tisztázott. Volt, ahogy volt, mindenesetre tavaly év végén ünnepelte az intézet fennállásának a 40. évfordulóját. A bevezető gondolatot és a továbbiakat is dr. Varga Gyula ez alkalomra készített tanulmányából idézem. A jelenlegi főigazgató-helyettes az intézet csaknem mind a 40 évét közelről ismeri.
A kezdetekről szólva Varga Gyula felidézte: a kényesnek mondható gazdaságpolitikai témák helyett, a szovjet módszernek számító “füves vetésforgóval’; az ágazatarányosítással és a munkanormák kidolgozásával foglalkoztak inkább. Ma úgy fogalmaznánk : a korszak politikai hatalma az érdemi közgazdasági kutatásokra nem volt vevő. Ahogyan az egész ország életében, úgy az intézet múltjában is 1956 hozott gyökeres változást. A főigazgató-helyettes megítélése szerint a felkelés legnagyszerűbb vívmánya a szégyenletes beszolgáltatási rendszer eltörlése volt. Növeli a döntés jelentőségét, hogy sorstársainknál – a második világháború után rajzolt jaltai térképen velünk egy színnel jelzett országokban – erre az intézkedésre még csaknem 25 esztendőt kellett várni.
A beszolgáltatás megszűnte nem önmagában, hanem következményeivel együtt jelentett igazi változást. Kezdett belopózni a mindennapok terminológiájába az ár, az önköltség és a többi közgazdasági fogalom. Az 1956 utáni újrakezdés más nézőpontból is figyelemre méltó: minden politikai és gazdasági teher mellett látványosan, három év (1956-1959) alatt több mint 25 százalékkal növekedett a mezőgazdaság bruttó termelése.
Ebben a parasztságnak a hirtelen javuló közgazdasági környezet miatt megnövekedett termelési kedve játszotta a döntő szerepet. Az intézet tudományos munkájában fokozatosan teret nyert a különböző termékek költség- és jövedelemszámítása. Ennek részbeni magyarázata: az akkori árhivatal, a felvásárlási árak “indokolt szintjének” megállapításához keresett fogódzókat. Az árak “indokolt szintjével” való egykori szakmai viaskodás kapcsán Varga Gyula megemlítette, hogy ilyesféle gonddal küszködik napjainkban az agrárrendtartás is. Erőteljes a vita a garantált árakról, jelesül: tartalmazzanak-e vagy sem ezek az árak jövedelmet!?
Az intézet kezdeti évtizedeire visszatekintve végigvonul a dilemma: mi a több, a bátor hallgatás, avagy a megalkuvó cselekvés, az engedmények árán kiküzdött beleszólás lehetősége – állítja a jubileumi összefoglaló szerzője. Az 1960-as évek közepére a kollektivizálás okozta sokkból ismét föléledt a magyar mezőgazdaság. Sokan nem tudják, hogy az új gazdasági mechanizmus hivatalos, 1968-as bevezetését megelőzően a mezőgazdaságban már két évvel korábban megkezdték az új, a piacihoz közelítő módszerek kipróbálását. Az AKI lényegében ebben az időszakban vált jelentős méretű központi intézetté, s több mint 20 éven át viszonylag konszolidált körülmények között működő kutatóhellyé. Az agrárközgazdasági alapkutatásokon kívül agrárpolitikai motivációjú alkalmazott kutatásokat is folytattak, s ennek révén viszonylag erőteljes befolyást gyakoroltak a kormányzati munkára. Kétségtelenül megvolt erre a fogadókészség is.
Az intézet élén lényegében megalakulásától fogva az országos politikából kiszorított-kiábrándult Erdei Ferenc állt. Jelentős változást hozott a neves szakember vezetői poszttól való megválása, majd korai halála. őt helyettese, Márton János váltotta föl, aki másfél évtizedig állt az AKI élén, s ebben az időszakban a tudományos munka hangsúlya erőteljesen az alkalmazott kutatásokra helyeződött. Márton János 1986-os nyugdíjazását követően Csendes Béla került az intézet élére, majd őt – szintén nyugdíjazása miatt – 1991-ben Harza Lajos váltotta föl, aki ma is az AKI főigazgatója.
A hetvenes-nyolcvanas években az agrárium vállalati gazdálkodásának új jelensége volt a foglalkoztatási és nyereségszerzési céllal kiépülő úgynevezett kiegészítő tevékenység, amelynek gazdaságpolitikai elfogadtatásáért sokat tett az intézet. Ugyancsak ebben az időszakban született meg – de széles körű összefogás nyomán – a mezőgazdasági kistermelés gazdaságpolitikai vonatkozásait feltáró írások sora, valamint az e témáról szóló könyv. Az elmúlt évtized végén az agrárgazdaság egyre súlyosbodó gondjai sürgető reform-igényeket vetettek fel. Ebben az időben a kutatók tanulmányai főként a földtulajdon új alapokra helyezésével, s az egész élelmiszergazdaság tulajdonviszonyainak átalakításával foglalkoztak.
Ám ezek sorsa lehangoló. Bizonyára nem elég tömören, nem elég szókimondóan készültek, a megőrzendő értékeket csak bátortalanul említették, s csak elég szűk körben váltak ismertté. Ma már tudjuk – állítja Varga Gyula -, a figyelmeztetések mérlegelése sokat segíthetett volna az elmúlt évek hibás döntéseinek megelőzésében.
A legutóbbi évek szellemi termékei az agrárpiac szabályozásával kapcsolatos tudományos vizsgálatok sora, amelyeknek részbeni hasznosításával talán az intézet is hozzájárult a naiv agrár-szabadpiaci hiedelmek megcáfolásához. Ugyancsak a közelmúltban születtek a GATT-tárgyalásokra való felkészüléssel és az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos elemzések. A piaci szereplők száma az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt. Régen, a nagyvállalatok kettős könyvviteléből úgyszólván tetszés szerint mazsolázhattak a kutatók.
Jelenleg viszont a kis- és a középvállalkozók minden módon igyekeznek kikerülni az adófizetést, s ezért a legegyszerűbb információkat is hétpecsétes titokként őrzik. Ehhez az új helyzethez az adatok összegyűjtéséből és elemzéséből élő intézetnek is célszerű alkalmazkodnia, mert ennek híján súlyosan lemaradhat. Jelenleg – az egykori AKI és a valamikori MÉM-Stagek 1991-es összevonása óta – az AKI vegyes státuszú intézet: részben kutatóhely, másfelől az FM-nek adatokat gyűjtő, feldolgozó és szolgáltató háttérintézmény. Ebből a helyzetből számos érdekkonfliktus is adódik.
Pedig ami a jövőt illeti, tennivalók garmadája volna. Az agrárválság tényét ma már senki sem tagadja, a megkezdett tulajdonváltásnak még nem látjuk a végét, az üzemi-vállalati világ szétesett, s meglehetősen spontánul alakul át. Mindezeket a témákat azonban csak akkor kutathatja korunk színvonalán elvárható hatékonysággal az intézet, ha az eddigieknél lényegesen többet szerepel a nyilvánosság előtt.
Figyelő, 1995.01.19
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: